1956Egy nevezetes év. Ekkor történt az a bizonyos forradalom, amelyet a rezsim emberei levertek. Ekkor jöttek vissza végleg az oroszok, hogy "végleg" itt maradjanak. Az ideiglenesen itt tartózkodó "testvérek" számára öröklakásokat építettünk. A kurva anyjukat! (nagyon csúnya dolog így beszélni a felszabadító szovjet hadseregről...)1968A VSZ 1968-ban bevonult Csehszlovákiába. Közöttük mi magyarok is ott voltunk, mert így kellett tennünk, mert nálunk már itt voltak a testvérek. Azóta Szlovákiában nem vagyunk olyan népszerűek. Kedves ".sk" ".cz" stb. olvasó ne haragudj ránk ezért, nem mi akartuk.3/3Csak a rendszerváltás után vált világossá a bizonyos 3/3-as politikai osztály szerepe. Mindenkiről tudtak mindent.1 forintos csokiGól, Édes Anna és társai voltak az egyforintos, vagy forintos csokik.7,50-es vagdalthúsNagyon sokáig 7,50 - be került a "Különleges vagdalthús".AblakAz útlevélbe bepecsételt ablak, amely meghatározta, hogy mely országba utazhatsz. Egy ablak csak egyszeri utazásra volt alkalmas.Agit propLásd: Agitációs propagandistaAgitációs propagandistaFunkció a KISZ-ben és a pártban.AKA elektrikAz NDK gyártmányú háztartási gépek (például a levehető ajtós turmixgép) gyártója.AlmuskaA Bambi mellett a másik szocialista kori üdítőital. Almából készült és 2 decis volt.AranyDiókrémmel töltött kis kocka alakú csoki. A testvére az Ezüst volt.ÁFORA mai MOL elődje, az egyetlen hazai üzemanyag-vállalat. A palackos gázokat is az ÁFOR terítette.ÁVOÁllamvédelmi Osztály rövidítése. Az 50-es években sokan élvezték a vendégszeretetét.Babetta25 köbcentis lengyel mopedkülönlegesség. Az üzemanyag kifogyásakor, vagy meghibásodás esetén egyszerűen tovább lehetett vele kerekezni.BambiAz 50-es, 60-as évek üdítőitala. 2 decis csatos üvegben árusították. Szintetikus aroma helyettesítette a málna ízét.BarkasA kétütemű mikrobusz. Megerősített Wartburg. VEB Fabrik.BenczúrElterjedt csöves kisképernyős TV tipus, melyet a Vadásztölténygyár gyártott.BRG magnóA Budapesti Rádiótechnikai Gyár által gyártott szalagos, majd kazettás magnók.Budapest étcsokoládéKicsi és nagy táblában volt kapható ez a csokifajta.CACirill betűkkel. Azaz SzA - Szavétszkaja Armija, azaz Szovjet hadsereg. Ez volt minden kiskatona vállapjára írva. Mikor a ruszkik bevonultak Afganisztánba, a következő találós kérdéses viccecske dívott nálunk szűkebb körökben:- Mit jelent a ruszki katona vállapján az, hogy CA ? - Camping Afganisztán. C-filmHazai fogamzásgátló eszköz. Minden vattacsomagon rajta volt a szöveg: "C-film egyenlő biztonság". Ennek ellenére nagyon sok nő lett terhes, így aztán abba is maradt a gyártása.Club pipadohányFahéjas illatú menő hazai pipadohány volt.ColorionAz első Orion gyártmányú szines TV. Korszerű, félvezetős, kétnormás.CorecomAz Intertourist bolgár megfelelője, csak annál nagyobb választékkal és alacsonyabb árakkal.CsajkaMagyarul Sirály. A miniszteri kocsik csúcsa. Nagy méretű és nagy fogyasztású (23 liter/100) szovjet luxusosztálybeli autó.Csepel1. Motorkerékpártipus, abból az időből, mikor még nálunk is volt motorkerékpárgyártás.2. Kerékpártipus ugyanabból a gyárból. 3. Teherautótipus ugyanabból a gyárból. CsongorA magyar "havanna szivar". Nagyon büdös szivarféle volt.CzetkaCsehszlovák gyártmányú motorkerékpár.DaciaRomán személygépkocsi. A Renault 12 liszensze. Sok embernek okozott örömöt és bosszúságot.Vicc a 80-as évek elejéről: - Miért nem gyártanak tolótetőt Dacia-t ? - ??? - Hogy a Jóisten ne lássa azt a marhát, aki ilyet vett. DaruPiros és kék változatban is gyártott hazai cigarettafajta.DongóKerékpárra szerelt segédmotor. Az erőt dörzshajtással adta át a hátsó gumiabroncsnak.DOSZAAFAz MHSZ ruszki megfelelője.DutraNagykerekú, nagyméretű traktortipus.DTA Dutra másik neve.EgyházadóPárttagok között a párttagdíj népszerű beceneve.ElvtársMegszólítás a szocializmusban.EmergéAz MRG - Magyar Rudgyantagyár rövidítés fonetikus változata. A gumiabroncsok és egyéb termékek mellett gyártottak óvszert is. Ez egy igazi pinaszőrtépő koton volt. Kenőanyag nem volt rajta, csak síkporozták, hogy a használatig össze ne ragadjon.EzüstKis kocka alakú csoki kókuszos izesítéssel. A testvére az Arany volt.Ezüst KossuthA Kossuth finomabb változata volt.FakabátA rendőr népszerű beceneve, melyet sohasem a jelenlétében mondtak.FDJEfdéjot. Az NDK ifjúsági szervezete.FecskeElterjedt rövid filteres cigarettafajta 4,40 - ért. Később Hosszú fecskét is lehetett kapni.FEDFed-2 és Fed-3 néven szovjet kisfilmes fotoapparátokat lehetett kapni. Ezek a fényképezőgépek rendelkeztek távmérővel is.FecskeRövid, füstszűrős tömegcigaretta.Fekete autóA Merkur által nem forgalmazott autószín. Az általában éjjel közlekedő autó le volt függönyözve és elvitte a "rossz embereket".Fékon pressHazai gyártmányú, vasalást nem igénylő férfiing. Védjegye a belehímzett fekete tulipán volt. A TV-ben sokat reklámozták.FiltolMentolos hazai cigarettakülönlegesség.FortschrittNDK gyártmányú kombájn.FotopuskaA Zenit ESZ fényképezőgépről van szó. 30 cm-es teleobjektív, puskatus, ravasz stb. A puskához két csavarhúzót is mellékeltek a kisebb javítási munkákhoz.Fridzsider kispolgárA hatvanas évek elején a hűtőszekrénytulajdonosok rosszindulatú megnevezése.GAJA szovjet államrendőrség.GarantNDK gyártmányú, középméretű teherautó.GimnasztyorkaOrosz eredetű, övvel hordott ingviselet.GitárRövid életű füstszűrős hazai cigarettakülönlegesség.GSTAz MHSZ NDK-s megfelelője.GyorstalpalóMinden olyan iskola, vagy tanfolyam, ahol a kiválasztottak gyorsan jutottak végzettséget igazoló papírhoz.IFANDK gyártmányú diesel teherautó. A motorját előszeretettel építették be a nagyfogyasztású Zil motorházába.IfjúgárdistaA Munkásőrség gyereke. Egyenruhásnak beszervezett gyerekek.IKKASzocialista kitalálmány. Ez egy intézmény volt, akik eljuttaták a külföldi rokonaid által neked befizetett árut. Na persze megfelelő díjazás ellenében és keretek között. A rokon befizethetett műszaki cikkre, lemezjátszóra, TV-re, de akát autóra is, amelyre nem kellett várni.InternacionáléSzocialista dal, melyet minden ünnep végén el kellett dalolni a részvevő közönségnek:Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár. A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már. A múltat végképp eltörölni ... stb IntertouristSzocialista "dollárbolt". Itt lehetett konvertibilis valutáért minden olyat vásárolni, amit forintért nem kaptál meg. A Pick szalámi és az Unicum mellett vehettél itt nyugati cigit, édességet, italokat és még sok mást.Izs1. A Moszkvics személygépkocsi puttonyos változata.2. Izs Planeta motorkerékpár a szovjet ipar remeke. Oldalkocsival is lehetett kapni. Poénos csúfolása volt a "megy izs - meg nem izs". JawaCsehszlovák motorkerékpár. 250-es és 350-es kivitelben, sőt oldalkocsival is forgalomba hozták.JulikaFélgömbhöz hasonló alakú, flip-pel töltött nagyon finom csoki.JunosztySzovjet hordozható TV-különlegesség. A design feldobására a kezdeti fakávát felváltotta a harsogó pasztellszínekben kápráztató műanyag káva. Adtak hozzá egy zsáknyi adaptert, baluntrafót stb.KartársA kolléga szoci megnevezése. Az elvtársnál enyhébb.Kádár kolbászA gumibot népszerű populáris beceneve az 50-es és 60-as években.Kálky szipkaA Superfilt szipkához hasonló, de annál kevésbé népszerű szipkafajta.KedvencNugátos táblacsoki kicsi és nagy méretben. Az ára 5,80 volt.KékesElterjedt csöves kisképernyős TV tipus, melyet a Vadásztölténygyár gyártott.Kék útlevélA nyugati országokba szóló útlevél, melyet már a színe is megkölönböztetett a piros útlevéltől. Csak megbízható emberek kaphattak ilyet.Képes ÚjságHetilap képekkel.KijevSzovjet távmérős, kisfilmes fényképezőgép (Leica koppintás volt).Kisdobos1. Az Úttörő előtti szervezet kisiskolásoknak.2. Ugyanilyen nevű újság. KispolskiA Fiat 126 lengyel liszensze. Nagyon komolytalan autó.KGSTKölcsönös Gazgasági Segítség Tanácsa. A bolsi tábor gazdasági szervezete. Mi általában nem jártunk jól vele.KISZKommunista Ifjúsági Szövetség. A párt gyermeke.KISZ tábor"Állami toszoda." KISZ tagok nyári szórakozása, pénzkereseti lehetősége. (Gyümölcsszedés, kukoricacímerezés stb.) A táboban este vonzó programok, ismerkedési lehetőségek voltak.KMK-sA "Közveszélyes MunkaKerülő" rövidítése. KMK-snak titulálták azokat, kinek a személyi igazolványában nem volt bejegyezve a munkahelye.KomszomolA KISZ ruszki megfelelője.KorfuNagyon finom csokiszelet volt. Talán a mostani Kapuciner nevűre hasonlított.KossuthNépszerű, erős filter nélküli cigaretta 3,50-ért.LadaA Zsiguli jobban hangzó neve. Nyugatra mindig is Lada néven szállították.LEMPLengyel Egyesült MunkáspártLjubityeljSzovjet gyártmányó tekercsfilmes fotoapparát. A design koppintja az egyik Yashica tipusát. 1967-ben 300,- Forint volt az ára.LódenkabátAz ötvenes években gyártott átmeneti kabátféle.Made in HungaryA Táncdalfesztivál téli megfelelője, melyet Székesfehérváron rendeztek és a Magyar Rádió volt a gazdája.Magyar NőtanácsMagyar NőtanácsMaszovletMagyar-Szovjet-Légitársaság. A háború után alakult, ellenőrzött légitársaság.Márka üdítőA hetvenes években elterjedt üdítőital. Főleg szőlő és meggy ízekben ittuk, de készült mangó, maracuja, ananász stb ízekben is. Most nagy üvegben űjra kapható.Márka vermutÜrmösbor, a magyar Cinzano. Sokáig csak ezt lehetett kapni.MasztikaBolgár ánizslikőr, a görög Ouzo-hoz, az arab Arrak-hoz hasonlít.MerkurAz egyetlen autószalon. Elintézte neked az autó beszerzését és átvállalt minden gondot. 2 - 8 évet kellett egy személygépkocsira várni. A megrendeléskor komolyságod jeléül be kellett fizetni az autó 20 százalékát (később ezt 50 százalékra emelték). A befizetett pénz látra (2 %-os) kamatozott.Merkur sorszámA Merkur sorszám jelezte, hogy mennyi van még vissza a személygépkocsid átvételéig.MHSZMagyar Honvédelmi Szövetség. Félkatonai szervezet a fiatalok figyelmének lekötésére.MinisuperAz egyetlen Videoton gyártmányú zsebrádió. Közép-, és rövidhullámú sávok vételére volt alkalmas és 4 db ceruzaelemmel működött.MNOTMagyar Nők Országos Tanácsa.MoszkvicsA Moszkvai Kisautók Gyára (MZMA). Bocsátotta piacra ezt a csúcsmodellt. 401, 403, 407, 408, 412-es modellek voltak kaphatók (persze csak egyenként). A benzin mellett elég jól ette az olajat is. Érdekes volt a tankolás a Moszkviccsal, mert a benzinkutas nem igen talált rá a beöntő csöcsre. Ilyenkor a sofőr kinyitotta a hátsó ajtót, ahol egy kart meghúzott, amely kinyitotta a csomagtartó fedelét. Ilyenkor persze még nem látszott a szomjas beöntőnyílás, pedig már csak a rendszámtáblát kellett hátradönteni, amely mögött ott rejtőzött a megoldás.MSZBTMagyar Szovjet Baráti Társaság. Egy erőltetett ruszkibarát szövetség, amely az ittlétet próbálta "ellensúlyozni".MSZMPMagyar Szocialista Munkáspárt. A diktatúrapárt.MulticarNDK gyártmányú kisteherautó, munkagép. |
MunkácsiElterjedt csöves nagyképernyős TV tipus, melyet a Vadásztölténygyár gyártott.Munkácsi colorElterjedt csöves/félvezetős PAL-SECAM nagyképernyős szinestévé tipus, melyet a Videoton gyártott.Munkás3 Forintért ez volt a legolcsóbb szűrő nélküli cigaretta.Munkásőr1956 után megalakított katonai szervezet tagja.Munkásőrség1956 után megalakított katonai szervezet.MZNDK nagymotorkerékpár. "Emzé"-nek nevezték, pedig helyesen "emcett" lett volna a kiejtés.NeywaNéva zsebrádió. A Szokolnál kevéssé népszerű szovjet tipus.NékoszNépi Kollégiumok Szövetsége a negyvenes, ötvenes évegben.Népi EllenőrzésA mostani Számvevőszékhez hasonló szervezet.Nyugati gépkocsikNSzEPNémet Szocialista Egységpárt (Az NDK egypártrendszeri pártja).OázisAlmából készült szénsavas üdítőital 3,60 - ért.OrionHazai elektronikai gyár.OriontonOrion gyártmányú táskarádió a 60-as évek elején.OrkánkabátA hatvanas évek legkedveltebb csempészáruja.Ország-VilágKépes hetilap.OsztyapenkoBudapesten található szobor volt az M1-M7-6-7 utak betorkollásánál. Csak így, hogy "osztyapenko". Az utak betorkollása megmaradt, de a szobrot egy szoborparkba vitték. Osztyapenko egyébként egy parlamenter volt, akit lelőttek a németek.PacsirtaA csöves mono készülékek csúcsa volt. Sok hangszóró, sok hullámsáv, beépített forgatható antenna, URH sáv. Az Orion gyártmányó készüléket gyártották lekerekített, majd a modernebb szögletes kávával is.Pajtás1. Hazai gyártmányú 6 x 9-es fényképezőgép gyerekeknek.2. Ifjúsági lap úttörőknek. Panni robogóHazai gyártmányú kismotor az ötvenes-hatvanas években.PannóniaMagyar gyártmányú nagymotorkerékpár.PEWEXAz Interturist lengyel megfelelője nagykiterjedésű bolthálózattal. (csak Varsóban volt 8-10 nagy áruház). Oda jártunk farmert venni, de volt ott sok műszaki cikk, sőt méteráruosztály is.PilvaxCsúcsminőségű magyar szivar. Hengeres fémdoboz rejtette az egyenként fémhüvelybe csomagolt pácolt szivarokat.Piros útlevélA szocialista útlevél. A baráti szoc. országok (DDR, CS, PL, RO, BG) mellett Jugoszláviába és a Szovjetunióba is ilyen útlevelet kellett váltani.Polski FiatLengyel Fiat liszensz. A 125-ös típus 1300-as és 1500-as motorral volt kapható. A 126-ost lásd a Kispolski alatt.PortiIszonyúan gyenge minőségű albán cigaretta (7,- Ft). Az ember akkor szívta, mikor mást nem lehetett kapni.Rákosi ösztöndíjSzegény gyerekek tanulását segítő ösztöndíj.Rákosi MátyásBolsi diktátor az ötvenes években.Rákosi pajtásRákosi elvtárs népszerű beceneve az ötvenes években.RecskAz ötvenes évek nyaralóhelye politikai foglyok számára.REF-esA "REndőri Felügyelet" rövidítése. A kevéssé megbízható emberek és a börtönből szabadultak élvezték a megtisztelő megbélyegzést és naponta jelentkezhettek a "szervnél"RendszerellenesA bolsevik rezsim ellen forduló, annak nem engedelmeskedő fószer.RFTAz NDK gyártmányú hiradástechnikai készülékek, lemezjátszók, TV-k gyártója.RigaSzovjet gyártmányú 50 köbcentis kismotor. Meglehetősen elterjedt volt.RoburNDK gyártmányú kisbusz volt. Nem volt egy nagy durranás.RománcA Terv filteresített változata volt 3,60-ért.RónaAz Oázishoz hasonló szénsavas üdítőital.SavariaFahéjas ízű filteres hazai cigarettakölönlegesség. Nem volt hosszú életű.Ságvári körA KISZ-tagsághoz szükséges procedúra.SecuritateA románok ÁVÓ-ja, vagy 3/3-asa, kinek hogyan tetszik.SelgaA sokolhoz hasonló, de annál kevésbé népszerű szovjet zsebrádió.SimsonNDK gyártmányú 50 köbcentis, színvonalas segédmotorkerékpár. Egyesek megspécizték és akár 80 km/h sebességre is alkalmas volt.Skenderbeu (Szkander bég)Albán finom konyak.Skoda1. Csehszlovák gyártmányú előbb orrmotoros (Oktávia, Felicia), majd farmotoros (100MB, S100 105, 120, 130), később újra orrmotoros (Favorit, Forman) tipusok. Speciális megoldásai miatt a farmotorosokat érdemes megemlíteni: tekintélyes mennyiségű fagyálló, orrkönnyű kivitel (van aki egy zsák cementet, mások egy zsák krumplit tettek az elöl találhatő csomagtartóba), az akkumulátor speciális helye a hátsó ülés mögött.Egy Skodás találós kérdés: - Miért van hátsóablakfűtés az újabb tipusokon : - Hogy aki tolja, annak melegítse a tenyerét. 2. Csehszlovák teherautótipus. 3. Csehszlovák autóbusztipus. SokolA szovjet zsebrádió oroszul sólymot jelent. Harminc évig ez volt a No. 1. a zsebrádiók terén. Nem mutatott jól ütésálló bőrtokjában, hanem a rábarkácsolt két laposelemmel, amit mindenki befőttes gumival rügzített rá.Sokszorosítógépek bejelentési kötelezettsége.Az írógépeket és stencilgépeket be kellett jelenteni. Róluk írásmintát vettek a következő alakban:aaaaa bbbbb ccccc ddddd ... stb. A röplapok, névtelen levelek kreálóját kinyomozták. A sokszorosítógépeket el kellett zárni az illetéktelenek elől. StasiA keletnémetek ÁVÓ-ja, vagy 3/3-asa, kinek hogyan tetszik.Superfilt szipkaA nagy magyar egészségmegőrző eszköz. Egy kis műanyag dobozkában két darab volt ízlésesen becsomagolva - egy fehér és egy fekete. Így mindig az alkalomhoz illő szipkával szavhattuk a legremekebb cigarettafajtákat.SzaktársKolléga hivatalos megszólítása üzemekben.SzaratovSzovjet gyártmányú hűtőgép, amely a hangos járásával tűnt ki.SzázszorszépA legfinomabb magyar bonbon. A Szerencsi csokoládégyár terméke. Kár, hogy megszűnt a gyártása, mert a kialakítás és az íz tekintetében felveszi a versenyt bármelyik most kapható termékkel.SzervA rendőr, illetve rendőrség népies bezézése.SzKSzovjet kombájntipus.SzmenaSzovjet gyártmányú műanyag gép, mely kisfilmre dolgozott. Típusai 6, 8, 8M, SL. 1968-ban 330,- Forint volt az ára.SzMTSzakszervezetek Megyei Tanácsa.TatranCsehszlovák spoileres motorkerékpár, melynek különlegessége volt a beépített önindító.TáncdalfesztiválÉvente nyáron megrendezett könnyűzenei megmérettetés a 60-as években.TátraCsehszlovák gyártmányú nagyméretű teherautó.TelefonkötvényA 80-as évek közepén (azaz a finis előtt 3-4 évvel) vezették be, hogy aki befizet 25-50 ezer Forintot, az belátható időn belül kap telefont. Ez az összeg a havi fizetés 5-10-szerese volt.Terta magnóA 60-as évek szalagos, csöves magnója.TervErős, büdös filter nélküli cigaretta.TeslaA csehszlovák gyártmányú hiradástechnikai termékek (főleg mahnók és lemezjátszók) gyártójaTestvérekA testvéri szovjet hadsereg "baráti" becézése. A testvérét ugyanis nem választhatja meg az ember.Tibi csokiSokáig népszerű csokiféle. Volt kicsi és nagy tábla étcsoki (piros) és tejcsoki (kék) változata is. A reklámszlogen a következő volt: Tibi - nem csak a mama kedvence.Tiltott helyekA katonaságnál használt lista, hogy melyik vendéglátóhelyet nem látogathatja a kiskatona.TOTTermelőszövetkezetek Országos Tanácsa.TovarisAz oroszok népszerű populáris neve.TrabantProlikocsi No. 1. Kétütemű, kéthengeres, elsőkerékhajtású, rozsdamentes karosszériájú modell. A hajdani P-70 követője. Előbb 600-as, majd később 601-es (ez több mint 25 évig) erősbítette a szoci gépparkot. Érdekessége, különlegessége a hozzá adott menzinszintjelző vonalzó és a jobb első keréknél állítható gyújtás. Motorolajat, fagyállót stb. nem igényelt. A 80-as évek végétől VW motorral is árusították.TrapperHazai gyártmányú farmer. Becézték "Lady Hortobágy" -nak, vagy "Tripper" -nek is. Lovas - lasszós - ostoros reklámját gyakran játszották a TV-ben.TUZEXA csehszlovák Interturist bolt. Lehetett venni úgynevezett Tuzex-koronát, amely aztán mér elfogadott "kemény valuta" volt hacsekék boltjában.TükörKépes hetilap.TündeVálasztékbővítésként piacra dobták a Csongor testvérét a Tünde nevű szivart.Új gazdasági mechanizmus1968 - ban bevezetett gazdaságpolitikai reformok.UnitraLengyel hiradástechnikai termékek.UralA legnagyobb szovjet motorkerékpártipus, amelyet a ruszkik még a sivatagi BMW-ről másoltak le. Oldalkocsis is létezett belőle.Utas üdítőAz 50-es, 60-as évek üdítőitala. 2 decis csatos üvegben vonaton, buszpálaudvarokon árusították. Szintetikus aroma helyettesítette a narancs ízét.ÚttörőA cserkész mintájára a bolsi rendszerben is volt ifjúsági szervezet. Megfelelő demagóg neveléssel.ÚttörőavatásÚttörő akkor lett a gyerek, ha ismerte, bemagolta a 12 pontot és fel is esküdött rá.ÚttörúvasútA Széchenyi-hegyi gyermekvasút.VAJA feliratot cirill betűkkel képzeld el és a szovjet hadsereg katonai rendőrségét jelentette.ValutakeretHa valaki valamilyen oknál fogva utazhatott nyugatra, annak már januárban ajánlatos volt beadni a valutaigénylést, hogy nehogy kimaradjon a "valutakeret"-ből.ValutalapA szocializmus végén vezették be az utlevél méretével megegyező hajtogatható rózsaszín lapot, amely a szűkös valutakeret adagolt kiosztására szolgált.VB titkárA mai jegyző komcsi megfelelője.VEFSzovjet csúcstáskarádió. A működtetéséhez szükséges 6 darab góliát elemet 2 darab csavar lecsavarását követően cserélhetjük. A 70-es évek faszagyereke VEF-fel a vállán ment vágig a városon, vagy falun.Velence1. Magyar füstszűrős cigarettafajta. Nem volt hosszú életű.2. Videoton gyártmányú asztali rádió. VelorexCsehszlovák gyártmányú Jawa 350-es motor hajtotta a vászonkarosszériás rokkantkocsit.VerhovinaA Riga moped egyik változata. Ezért is nevezték Verigának. Gazdájának az állandó gyertyaslusszokkal okozott elfoglaltságot.VL 100A kisméretű szovjet TV készüléket mint azt a neve is mutatja Vlagyimir Iljics Lenin 100-adik születésnapjára, 1973-ra fejlesztették ki. Design-os volt a meglehetősen vastag botantennája.VolgaA No 1. a vállalati kocsik között. A neve már elárulja, hogy a szovjet "Volgai Autógyár" remeke.VSZA Varsói Szerződés rövidítése.VTTVA Videotonnak, a korábbi Vadásztölténygyárnak volt a névkreálmánya. A hadiüzemnek kellett találni egy találó nevet. A latin "video" és "ton" szavak adódtak a legjobbnak, ami megtartotta az eredeti V és T kezdőbetűket.WartburgA kétüteműek csúcsmodellje. 1000 köbcentis, elsőkerékhajtású formatervezett típus volt. 1965-től a szögletes "Új Wartburg" került piacra, amely a szembeszélnek komoly akadályt okozott. A 60-as évekbek a "Limuzin" 64000 Ft, a "De-Luxe" pedig (RFT Doblina kétsávos rádióval, dönthető ülésekkel, napi kilóméterszámlálóval) 68000 Ft volt.A 353 W már tárcsafékkel került a vevőkhöz. A benzin keverési aránya az 1:33-ról 1:40-re, később pedig 1:50-re változott. Yugo 55A Zasztava egyik tipusa. Főleg amerikába szállították.ZaporozsecA szovjet ipar autóremeke. 1200 köbcentis léghűtéses farmotorral. A Zaporozsecnek volt a legnagyobb hangja és a legnagyobb fordulási körétmérője a szoci autók között. A fűtését egy 50 köbcentis benzinmotor szolgáltatta. Keveset kellett rá várni a Merkurnál.ZastavaJugoszláv gyártmányú személygépkocsi. Fiat liszensz alapján gyártott autó. Először a 750-es a Topolino jugó megfelelője, majd a Fiat 128-as különféle liszenszei, végül a Yugo 55. Sokat kellett rájuk várni.ZenitA Zenit tipusok robosztus tüköraknás, vászonredőnyzáras fényképezőgépek voltak. A B tipus fénymérő nélkül, az E Tipus már fénymérővel készült. Ára a hetvenes években Indusztar objektivvel 1500,- Ft, Heliosz objektivvel pedig 2280,- Ft volt. A Zenit E-nek nagy hátránya volt, hogy a fénymérő nem azt a fényt mérte, ami az objektívbe jutott.ZilSzovjet teherautótipus. A 70-es és a 80-as évek nambörvanja. Fogyasztása 100 liter/100 km. Később átalakították diesel üzeműre őket, így már szinte csak ilyen (főleg IFA motoros Zil fut).Zsiguli1964-ben az év autója volt a Fiat 124. Ennek a liszenszét vették meg a ruszkik, hogy még a 90-es években is ennek valamely változatát gyártsák. 1971-ben jött az első Merkuros Zsiguli Magyarországra IH-s rendszámmal. Azóta 1300-as, 1500-as, 1600-as, kombi, kockalámpás, rendőrautó stb. típusok is idejutottak. Két szerszámkészlet is tartozott hozzá: Az egyik a kb 1,5 kilós műanyag dobozos a mindennapi javításokra, de a lényeg a csomagtartő hátsó részében található holttérbe szíjazható keki zsákban található. Ez már kalapácsot is tartalmazott és a nagyobb barkácsolások is elvégezhetők voltak vele.Tovább: |